I
FÁJ...
Fáj, hogy van Isten, s az Emberek nem szeretik,
Fáj, hogy imádják a pártokat, kerülik a templomokat.
Fáj, hogy létezik a formai társadalom,
Szétverték a családot, s már nincs nyugalom.
Fáj, hogy nincs etika, nincs erkölcs, nincs morál,
De van; ölés, rablás, kizsákmányolás, s megalázkodás.
Fáj, hogy van Hazám, de nem lehet az enyém,
Pedig testem-lelkem kívánja, mert szeretem én.
Fáj, hogy van családom, a társadalom szétverte,
Fáj, hogy a szeretetet, szerelmet a lélektelenség kiölte.
Fáj, hogy nyugdíjas vagyok, földönfutó lettem,
Pedig életképes vagyok, ez lett a vesztem.
Fáj, hogy a bíróság nem tart senkinek,
Számára vagyok, csak egy formai ügyfélnek.
Fáj, hogy unkáimnak nem tudom mi lesz a sorsa,
Azt tudom, a jövőjüket a párt lassan eltiporta.
Fáj, hogy még mindig hazudnak éjt-nappallá téve.
Az embernek nem lehet etikája, sem erkölcse.
Fáj, hogy újból, új országot kell építeni,
S nem lehet a sok szemetet kisöpörni.
Fáj, hogy Európában már a keresztet sem tisztelik,
A nagy zsozsót Isten nélkül is nagyra értékelik.
Fáj, hogy nem szülnek életerős gyermeket az Anyák,
Az sem tetszik, hogy a nők egy része lesznek kurvák.
Fáj, hogy nőket, szexuális munkásnak titulálnak,
A helyett, értékelnék a csodálatos anyákat.
Fáj, hogy a föld a buta emberek tanyája is lett,
Ugyanakkor milliók kétségbe esve éheznek.
Fáj, hogy nálunk gyerekek éheznek és fáznak,
Az sem tetszik, hogy a képviselők csak dumálnak.
Fáj, hogy apák kocsmában isznak, vedelnek,
Azt hiszik ezzel saját maguknak jót, tesznek.
Fáj, hogy az okosok az országot szétrombolták,
S az egyik párt a másikat állandóan mocskolják.
Emberek, ha tudnátok, még mi minden fáj nékem,
Megértenétek akkor, hogy a tíz parancsolat, az földi létem.
De hiába fáj, néktek nincs szívetek, lelketek, szellemetek,
A ti örömötök; a Hatalom, s a mérhetetlen kapzsi Pénzetek.
Arra kérlek benneteket földi Emberek:
Szeressétek; Istent, Embert, Családot, Társadalmat, Hazát,
(2008.)
(Szabó István Szeretet Szerelem Gondolatok 7.kötet. jogvédett)
2011.09.21.