Nehéz kimondani azt a szót, hogy normális emberek vagyunk. Bizony nem vagyunk normálisak, mert valamilyen formában, mértékben eltérünk egymástól. Ez így van jól, ez így helyes, ezzel lesz színes a paletta.

    Gyakran a felvételnél uniformizálnak[1] bennünket a meglevő szabvány előírása szerint, mert azt mondják a dolgok így normálisak.

    Valójában nem, mert mindenki más egyéniség, másak a személyiség jegyei. A meglevő egy és ugyanazon papír ellenére, más lehet a szellemi képessége, gyakorlati kézügyessége, ami által emberi értéke pozitív/negatív irányba tolódhat el. Az, hogy ez normális vagy nem normális, alapjában véve mindegyik megfelel valamely munkavégzés, értékképzés alkalmazásának. Ha valamit tévesen cselekszünk, ítélünk valamit meg, az, mások „ítéletében” nem normálisként jelenik meg, noha abban a szituációban normálisabbak vagyunk, mint aki ítélkezik felettünk. Ha nem lennénk egymástól eltérőek – akár elviekben is –, akkor uniformizálódhatnánk, mert nem elképzelhető, hogy például ugyanazon szellemi feladatot minden ember azonos módon old meg. Persze nem szabad az embernek elvonatkoztatni a „normális technológiától”, mert az ember és az anyag eltér egymástól. A baj az, ha az ember elveszti” normális kontaktusát” a környezettel, fizikai értelembe vett anyaggal, s ha az eszközt normálisan, úgymint nem normálisan alkalmazza, azáltal mintegy nem normálissá teszi az anyagot, beteggé válik. Az anyag betegsége ráhat az emberre, munkájában korossá – valamely korban szenved – válik, képzelgésében azt hiszi ez jó, a helytelenség begyakorlása rögeszméjévé lesz, megszokásból nem tud tőle megszabadulni. Következménye; megindul a rossz lélektani sejtek burjánzása, amely végkifejletten rákosodást okoz. Hogy mi, mennyire normális, azt nem csupán mi ítéljük meg, ahhoz a környezeti tényezők nagymértékben hozzá járulhatnak.

     A vezető sem lehet normális, ha olyat vár el a dolgozójától, amelyhez eleve normális körülmény szükséges, ahhoz viszont csak a látszata áll rendelkezésre. A normális körülmények között ott rejtőzik az optimális rendszer.

 Ha a feltétel rendszerében a maximálist tervezi, akkor az elviekben normálisra utal, a valóságban már nem. Ha ezt a feltétel rendszert megváltoztatjuk maximálisra (?), akkor ez már nem mondható normálisnak, hisz optimálishoz viszonyítva a körülmények nem teszik lehetővé annak emberi mértékkel valóteljesítését. Emberi vonatkozásba (de lehet holt eszközben is) egymáshoz viszonyítva is eltérő, így a maximum teljesíthető, jellemzőiben mégis el fog térni, így nem normálissá válik. A maximum kizárja ugyan az optimális állapotot, létrejön ez által a nem normális állapot, mégis a gyakorlatban azt mondjuk a maximális és optimális állapot közül, hogy emberre vonatkoztatva az optimális (maximált optimum) a normális. Az állapotokat bármely oldalról vizsgáljuk, mindenképpen a helyes dimenziót[2]az ember szellemi-fizikai-környezete adja. Az, pedig nem konstans[3], állandóan formálódik, változik. Sajnos a vezető a hosszabb működése után sem akarja tudomásul venni, hogy az ember; ember és nem gép! Persze ne azt higgyük a gép az egy értéketlen fatuskó, az egy másfajta materiális szerkezetnél fogva ugyanazt visszaadja, mint az ember. Ki nem hallotta volna, amikor a szabászatban azt mondják; ez a gép nem akar rendesen vágni, ez „teljesen nem normális”! Sajnálatos, hogy nem normális gondolkodással mind a kettőt valamilyen beteggé teszi a felesleges, néha kapzsiságra utaló kényszerhajsza megnöveli a betegségre való hajlamosságot, esetekben áthajszolja a cezaromániába[4]. Cezarománia is veszélyes lehet, átcsaphat gigászi[5]  vállalkozásba, s előfordulhat a pénzszaga lélektelenné, teszi a munkaboldogságát, örömét. Letörheti az emberi lojalitást[6], izolálhatja[7]az embereket, kialakul a vezető és dolgozó között a hamis kapcsolat. A hamis kapcsolatok az egyébként is meglevő hazugságokat továbbiakban intenzívebben[8] táplálja oda-vissza. Nem a gigászi vállalkozással van a baj, mert az táplálja, hozza a munkamennyiségét, normális helyzetben – optimális – felszámolhatja a stresszt, a helytelen magatartási formák kialakítását, a test, a szellem kapcsolatát pozitív irányba tereli. A problémák gyökerei az évek evolúciója folytán mélyre húzódnak.

      A fejlődés másfajta törvényszerűségét sem lehet elodázni, de azt sem, hogy egy vállalkozás karcsúsítását jelentse a maximalitás, mert ez előbb-útóbb nem egyszer a vállalkozásra, hanem a társdalomra is kihat. A társdalom az emberek tömegéből áll, akiknél fontos az emberi-szellemi-

lelki egyensúly optimális szintre való fenntartása. Sok esetben nem kell meglepődni azon, ha az ember azt mondja; hát te nem vagy normális! A mondás az nem rossz szándék, hanem az „életbeli színes állapotok tudósítása”, mert a mondó úgy érzi, mert a megtörtént cselekedet az nem normális. A munkaadó/munkavállaló közti kapcsolat idő múltán kell, hogy átalakuljon való emberi-érzelmi-szellemi kapcsolattá, mert nem biztos, hogy a végleges krízis állapot egy megfelelő diagnosztikai[9]állapot esetén az állapot teljes keresztmetszetében gyógyíthatóvá válik. Előfordulhat, hogy a munkaadónál minden rendben van, csak a rokoni munkavállalók megfeledkeznek az erkölcsi, etikai, szakmai magatartásról, munkahelyféltés, hatalomvágy, a mérhetetlen pénzsóvárság címén. Hogy ez normális, nem! Azért helytelen lenne erről konzekvenciát levonni, mert a munkaadóknál a problémák (gondok) gyökerei nem priorításként[10] ebből adódnak. Fogadjuk el, az a normális, ha a munkaadó és a munkavállaló között kialakul az optimálisan „normálisnak tűnő emberi kapcsolat” mindkét fél között azonos nagyság rendben. A munkaadó létszáma, optimalizálása, normális rendbe való terelés emberi-műszaki-anyagi egységes folyamatot hozhat létre, függetlenül, hogy gigászi-vállalkozásra törekszik. A nagyság növelheti lényegesen a szociális érzékenységet. Ha egy munkaadó egy mikro vállalkozásból nagyvállalkozást akar fejleszteni, akkor az e nem egy „hóbortos, realitástól való elszakadás”, nagyzási mánia, nem egy beteges kor, hanem az élet (és társadalom), – most nevezzük – normalitásnak emberi mértékkel mért racionális igénye. Arra feltétlen ügyelni kell, hogy a fejlődés a vállalkozáson belül következetes legyen, ne alakuljanak ki belső feszültségek, sértődöttségek, emberek sorainak csalódásai ne okozzanak egymással szembeni szembefordulást. A normalitás elvén helytelenül működtetet, formálódott munkáltatónál óvatosságra kell törekedni, mert tudatlanul, észrevétlenül lelki beteggé válhat.

     Nem szabad megfeledkezni a normális és nem normális állapot reális (valós) megítéléséről.

 

 

2011.02.28.

 

 

 

 

 

 

Oldal: NORMÁLIS VAGY NEM NORMÁLIS
ERRŐL- ARRÓL- ŐSZINTÉN & EZ + AZ - © 2008 - 2024 - errol-arrol-beszelni.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat